Kérdések-válaszok

• Mi történik a területen?

Megtörtént az elavult három irodaépület: Böszörményi út 20-22, Böszörményi út 24, Beethoven utca 7-9 bontása. A tervek szerint a területen egy korszerű épületegyüttes valósul meg a BBSZ2022 Kft ingatlanfejlesztésében.

• Mi fog épülni?

Döntően lakások. 119 lakás lesz az épületekben. Ezeken felül a földszinten a Böszörményi úti, valamint a Beethoven utcai részen üzleteket alakítunk ki, míg a Szoboszlai utcai földszinten kapnak helyet a felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők – természetesen akadálymentes megközelíthetőséggel. A Galéria menüpontban látható néhány látványkép, valamint a jelenlegi és a tervezett épület madártávlati képe.

A tervezés során törekedtünk arra, hogy ne használjuk ki az engedélyezett legnagyobb beépíthetőséget. A tágabb környékre jellemző az ún. keretes beépítés, ahol a zárt utcafrontok egy nagyobb belső kertet vesznek körül. Ehhez alkalmazkodik az új épületegyüttes is.

A belső területen ennek megfelelően zöld kertet alakítunk ki – erről is látható pár látványkép a galériában.

• Miért és mennyi időre állt le az építkezés?

A kedvezőtlen pénzügyi és gazdasági környezet miatt a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete határozatlan időre felfüggesztette a beruházást.

• Épül-e valami addig a területen?

Az építési területen, amit kerítéssel vettünk körbe, a környékbeliek parkolási gondjainak enyhítése céljából közel száz férőhelyes zúzottkő-borítású parkoló létesül.

• Miért vannak felállványozva a szomszédos épületek tűzfalai?

A BBSZ beruházással érintett szomszédos épületek tűzfalán ideiglenes szigetelési munkálatok zajlanak. Az irodaépületek lebontása után – bár a bontási engedély csak az érintett tűzfalak szigetelés nélküli vakolását írja elő – cégünk felajánlotta, hogy a bontási költségekben elért megtakarítás felhasználásával 10 cm szigetelést helyez el. Az önkormányzat képviselőtestülete pedig úgy döntött, hogy további 10 cm szigeteléshez biztosít forrást, így összesen 20 cm szigetelést kapnak az érintett tűzfalak.

• Meddig tartanak ezek a munkálatok?

A szigetelés és a parkoló kialakítása várhatóan még december folyamán befejeződik.

• Mikor folytatódhat a beruházás?

A gazdasági környezet kedvező alakulása esetén a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete dönt majd az beruházás folytatásáról.

• Ha folytatódik a beruházás és megépül az új épületegyüttes, akkor hogyan lesz megoldva a parkolás?

Közel 300 garázshelyet alakítunk ki az épületek alatt. Ez körülbelül 100 hellyel több, mint amennyire a lakásoknak és az üzleteknek szükséges lesz, így ezekkel a helyekkel a környékbeliek parkolási gondjait tudjuk enyhíteni.

• Hogyan jutnak le a nem bentlakók a garázsba?

A Böszörményi úti kapu mellett külön lift épül, amely a garázsba vezet.

• Milyen üzletek lesznek a földszinten?

Ez még nem dőlt el. Várjuk javaslataikat az info@bbsz2022.hu e-mail címen, január végén a beérkezett javaslatokat közzé fogjuk tenni itt a honlapon.

• Milyen magas lesz az új épület?

Ahogy az a madártávlati képen is látható, a Böszörményi út 20-22 helyén egy alacsonyabb, ám a Szoboszlai utcai szárnyon hosszabb épület készül. A felső szinteket visszahúzzuk, így az utca felől nézve jóval alacsonyabb lesz a látvány a jelenlegi monumentális épülethez képest. A másik két épület esetében alkalmazkodunk a szomszédos épületekhez, így ott a jelenlegi magasság nem változik.

• Milyen méretű lakások készülnek majd?

Az értékesítés megkezdésekor itt a honlapunkon minden lakás alaprajza megtekinthető lesz. Jellemzően kétszobás, illetve háromszobás lakások épülnek, a legfelső szinteken néhány nagy lakással, kiemelt méretű teraszokkal.

• Mit lehet tudni a műszaki tartalomról?

A helyszínhez és a korhoz igazodva magas minőségű otthonokat készítünk. Az épületeket hőszivattyúkkal fogjuk hűteni és fűteni, különböző szintű okosotthon-felszereltséget is választhatnak a jövőbeli tulajdonosok. Minden lakásnak külön légcserélő rendszert is építünk. A belső burkolatok, szaniterek széles palettáról lesznek választhatóak.